Chapter 3

Chapter 3

I Can't be Alone

   Egy újabb augusztusi szombat reggel. A szokásos madárcsicsergést rég hallani lehetett. Már korán fel is keltem, mert ki akartam menni észrevétlenül a városba. Imádok ilyenkor reggel menni. A régi és új épületekben megjelenő napfényt, a friss péksütemények illatát, és főleg azért megyek ki most, mert még nem látni olyan sok munkába rohanó embert.

Dél fele már mindenki siet, nehogy elkéssen, vagy csak szimplán megszokásból halad gyors tempóval. Viszont reggel mintha lelassulna az idő. Mindenki nyugodt, kipihent. Persze vannak kivételek is, de általában az emberek alkalmazkodnak a többséghez. Ha valaki nyugodt, akkor a körülötte levő emberek is nyugodtabbnak tűnnek. Lehet, hogy ez az én meglátásom szerint van így, vagy egyszerűen így van. Ha viszont valaki mérges és ideges, akkor ő ugyanezt kapja vissza a társaitól, ezt olvastam valahol.

-          Reggelt édesem – szólt apa a hátam mögül, amit nagyon furcsálltam, mert sose szokott ilyen korán fent lenni.

-          Szia, apa - köszöntöttem én is, de már épp indulni készültem, tehát ez viszlátot is jelentett egyben.

Apa már megszokta, hogy én ebben az órában teszem meg a városban sétálást így nem szokott sose megállítani, viszont ma folytatva különös viselkedését, most mégis megtette.

-          Hová mész? – tette fel az egyik leghülyébb kérdését. Mivel lusta voltam válaszolni, ezért kérdően néztem rá, amivel azt akartam sugallni, hogy „Szerinted?!”. Apa értette a mondani valómat, de mégse hagyta ennyiben.

-          Vendégeid vannak nem? – kérdezte. Válaszolni sem tudtam, már jött az újabb szemrehányó kérdés.

-          Nem kéne magaddal hívnod őket? Megmutatnád nekik a várost. – mondta.

Na, itt telt be a pohár. Bár nem akartam, hogy ezt megtudják, ezért magamba fojtottam a haragot, és nagyot nyeltem. Higgadtnak próbáltam mutatni magam és azt mondtam:

-          Nem. – és ezzel a nyugodt, de határozott válasszal ki is sétáltam a házból. Gyorsan elsiettem a buszmegállóba, nehogy valaki utánam jöjjön.

-          Végre – gondoltam magamban, így csak én és a gondolataim maradtunk.

Hiányzott már, hogy egy kicsit egyedül legyek és nyugodtan rendezzem Hunter visszatérésének gondolatát.

-          Blaize!!! – kiabálta valaki a hátam mögül. Nem fordultam meg, hátha ezt hiszi összetévesztett valakivel. Egyetlen porcikám se kívánta az ő társaságát. Épp mikor már ilyen sikeresen elhúztam otthonról. Erre fel meg pont egy buszon kellet lennem vele.

   Mikor már azt hittem, hogy feladja a figyelmem felkeltését akkor támadott hátba. A fülembe súgta a nevem. Ettől kirázott a hideg és arrébb lépve egyet, gyorsan megfordultam.

-          Crystal! – gyorsan úgy tettem mintha csak most vettem volna észre, hogy egy járművön vagyunk. Crysti az a fajta lány, aki keresi a kalandot és a szórakozást, na meg persze vonza magához a rosszfiúkat. Pedig ő igazából nem ilyen volt, sőt, pont az ellenkezője, csakhogy a világ ezt követelte tőle, ő pedig megadta nekik. Én meg ezért kerülöm őt, nehogy történjen velem valami, de viszont udvariasnak kellet lennem.

-          Mi újság? – kérdezte csillogó szemekkel. Ebből az derül ki, hogy megint rá akart venni valami őrültségre, ahogy mindig.

-          Már megint mire akarsz kilyukadni? – tettem fel neki a lényegre törő kérdést. Őszintén nem akartam kerülgetni a forrókását. Hátha végre lerázhatom őt is a határozott „nem” szóval.

-          Lesz ma egy buli! – mondta hatalmas vigyorral az arcán. BUMM! Már ki is tört a vulkán. Ismét magával akar vinni egy őrült bulira, ahol a belépés csak akkor történik meg, ha cigizel, drogozol, és iszol. Vagy persze ha van egy ilyen barátod, aki ebből legalább egyet teljesít, és pont ez a válasz arra a kérdésre, hogy nekem mi közöm az efféle partikhoz.

Persze nem szándékoztam elmenni a bulira, de hogy fent tartsam a látszatot miszerint érdekel a téma, kérdezősködtem egy kicsit.

-          Hol? – Crystinek a szeme felcsillant mikor észrevette, hogy nem a szokásos ellentmondásomat mutatom felé, hanem érdeklődöm is. Ebből kifolyólag még nagyobb lelkesedéssel közölte velem az információt.

-          A Monstre Fou-ban  (őrült, dilis).

Nos, erről a helyről annyit kell tudni, hogy pontosan az a féle helyiség ahonnan a szülők tiltják a gyerekeiket. Amint mondtam, belépő csak őrülteknek, avagy dilis barátnővel, mint amilyen nekem van. Szerintem innen jöhetett az elnevezése a helynek.

-          Kik lesznek ott? – kérdeztem.

Ez alatt Crysti kinéz az ablakon és az ujjain számolja azokat a személyeket, akiket ismerek, hogy válaszoljon feltett kérdésemre. Amíg ő számol, addig azon gondolkodom, hogy hogyan is lehetne lerázni őt, ha már voltam olyan ügyes, hogy felcsigázzam az egyetlen barátnőmet.

-          Meg is van – mondja, és elkezdi sorolni,-  Maggie, Annie, Lucas, Tony, és Carly meg Rae.

Erre a felsorolásra eszembe jutott, hogy hogyan is rázzam le Crystit.

-          Ne már! Ott lesz Tony? Tudod, hogy ki nem állhatom őt. – hazudtam. Igazából nem volt vele semmi bajom, csak legalább Tony-val kapcsolatosan van egy meglehetősen jó kifogásom.

-          Mi? Mégis mióta utálod őt? – kérdezte csodálkozva Crysti.

-          Amióta a táborban megpróbált levenni a lábamról, azokkal az idióta táncmozdulataival és a hülye favicceivel. – érveltem. Alapjában véve ezt nem így gondoltam, aranyosnak és kedvesnek tartottam Tony-t, de ki kell használnom ezt a lehetőséget, hogy lerázzam a csajt.

-          De hát azt mondtad, hogy nem érdekel – folytatta a kontrázást. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak mivel nem akartam szapulni Tony-t és a hazugság se megy valami jól mióta Hunter-el voltam. Ezért elkapott engem is az igazság hulláma, ahogy errefele szokták mondani.

-          Jó, jó igazad van, az igazság az, hogy vendégem van, és azért nem tudok menni.

Crystit meglepte a hír, mivel ő úgy tudta, hogy nincs errefele egy barátom se, rajta kívül. Valójában meséltem neki Hunterről, de nem vártam el tőle, hogy emlékezzen rá. Hiszen még alig ismer, sőt, elmondható, hogy idegen vagyok számára. Egy valaki van, aki nagyon jól ismer és ő nem más, mint Devin.  Szóval, csak úgy kicsúszott a számon Hunter neve, és ez elgondolkodtatott. Amíg agyaltam, Crysti meglepett a válaszával.

-          Hunter? A volt barátod Hunter? De hát ő Liverpool-ban lakik még, nem? – kérdezte. Bevallom meglepett, hogy megjegyezte. Bár nem volt nehéz, mivel én is ott laktam, valószínű, hogy kikövetkeztette.

-          Igen ő, eljött meglátogatni mielőtt tovább megy Párizsba. – mondtam undorral. Crysti szája mosolyra húzódott, amiből én egyből rosszra következtettem. Lehet, hogy paranoiás vagyok, vagy csak jól ismerem őt. Eddigi megérzéseimből kifolyólag, az utóbbira tippelek.

-          Ugye ez tudod mit jelent? – mondta.

-          Persze, két lehetőség van: vagy azért jött, hogy kérkedjen a barátnőjével, vagy, hogy féltékennyé tegyen vele –Ismét elgondolkodtatott a válaszom.

-          Te jóságos ég! A barátnőjével jelent meg? – csodálkozott barátnőm. Az arckifejezéséből arra következtettem, hogy nem kellet volna elmondanom neki a hírt, mert beleártja magát, amit végképp nem akarok. Csak hogy nem tudtam visszafogni magam, mert senki sincs, akinek elmondhatnám. Muszáj kiadjam magamból, mert a vége az lesz, hogy kiborulok.

-          Igen vele. Méghozzá Lori-val. –válaszoltam a még kimondatlan kérdésére. Reméltem, ha Hunterre emlékszik, akkor Lori sem új számára. És nem is volt az. Crysti arca csodálkozásból dühbe ment át, aminek nagyon nem örültem. Ha Crysti dühös, akkor jön a visszavágós terve, ami után csak romokban heverő érzelmek maradnak.

-          Akkor csak egyet tehetünk. – erre a válaszára összeszűkítettem a szemem, várva a folytatást.

-          Elhozod őket a bulira, onnan már az én dolgom lesz. Hidd el, megoldom – felelte. Ó, jaj! Ettől féltem. De mielőtt válaszolhattam volna, a busz megállt azon a helyen ahol Crysti le kell szálljon. Ő pedig tudta, hogy nem akarom ezt és ezért megelőzve a vitát, gyorsan ennyiben hagyta a dolgot és elment. Otthagyott a buszon kétségbe esve. Most már lőttek a nyugodt sétámnak, sőt az egész napomnak.

Nemsokára megérkeztünk a többi utassal a végmegállóhoz, ami a város központjában található.  Összerezzentem mikor a busz megállt. Miután leszálltam, elindultam a kedvenc titkos helyemre, amit még akkor találtam mikor először sétáltam a városban. Tökéletesnek találtam, ha tényleg egyedül akartam lenni. Egy Tömbház tetején, amit nagyon rég nem használnak, a házban csak egy lakó van aki megígérte, hogy ha kedvem támad, felmehetek. De felelősséget nem vállal. Nem sokszor jövök erre, mert az egyedülléthez elég az otthoni erdő is, de mivel tegnap megzavartak, és a reggelem is el lett rontva, úgy döntöttem itt kényelmes lesz.

Tehát a tömbház fele vettem az irányt, ami a központból 20 perc is megvan, ha gyalog megyek.

Taxival is mehetnék, mert lenne rá lehetőségem, mivel elég zsebpénzt kapok, de ha már sétálni jöttem, akkor nem sietek és kibírom ezt a húsz percet.

Séta közben azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha elvinném Hunteréket a buliba, de nem voltam benne biztos, hogy mit eszelt ki Crysti, szóval ki is vertem a fejemből az őrült ötletemet. Épp fel is akartam hívni, hogy tudassam vele nem fog működni, mivel nem megyünk el. Amikor elő akartam venni a telefonomat, valaki hátulról megérintette a vállamat. Hirtelen megfordultam és Hunter állt velem szemben, mellette Lori. Tejóságos ég, ezek követtek?

-          Szia. Merre indultál? – kérdezte Lori kedvesen. Erre én egy erőltetett mosollyal azt feleltem, hogy vásárolni. De nem tudtam túltenni magam azon, hogy követtek, ezért muszáj volt megkérdeznem.

-          Ti merre mentek? Csak nem követtetek?

-          Apukád mondta, hogy kijössz a városba minden reggel, gondoltam jövünk veled, ha nem bánod – válaszolta Hunter csábosan.

-          Persze hogy nem baj – kedveskedtem, gondolataimban viszont törvényellenes dolgot tettem éppen. Apára is haragudtam, hiszen pont ezért jöttem el otthonról, hogy ne keljen az egész napomat velük töltsem.

-          Merre szoktál vásárolni? – kérdezte Lori miközben széjjelnézett maga körül. Csodálkozott, hiszen nem volt csak egy palacsintasütő bódé és egy sarki bolt a közelben.

-          15 perc innen a piac – válaszoltam és a balra vezető útra mutattam.

-          Akkor irány a piac – mondta Hunter és elindult az ellenkező irányba. Tudtam én, hogy rossz az irány érzéke, na de a memóriája is? Az előbb mutattam meg neki a helyes irányt. Ezt nem hagyhattam szó nélkül.

-          Tudom, hogy rossz az irány érzéked, na de ennyire? – kérdeztem tőle komoly arccal. Ő erre csak az imádnivaló nevetésével reagált. Miket beszélek? Nem is imádnivaló, és milyért nevet? Az egyetlen nevetnivaló az, hogy rossz irányba megy.

-          Kocsival jöttünk – válaszolt Hunter helyett Lori. Áhh így már mindjárt megértettem, hogy nem is ő, hanem én vagyok a nevetséges. Megforgattam a szemem és elindultam Hunter után. Persze, mit is gondoltam? Csak nem jönnek busszal, ha van kocsi! Lusta népség.

Viszont akkor eszembe jutott, hogy ismét nem tudok egyedül lenni. Mikor mennek végre el?

A vásárlás után alig vártam, hogy haza érjünk. Már fél 3 körül volt. Le akartam zuhanyozni, miután az erős nap kiszívta belőlem az energiát, meg is izzasztott. Az ajtón belépve újabb meglepetés várt.

-          Szia Blaize. Apukád megengedte, hogy megvárjalak titeket – üdvözölt a váratlan vendég.

Lefagytam. Mit keres itt Crysti? Mit akar itt? Megint annyi kérdés gyűlt bennem, hogy egy szó se jött ki a számon. Hátamnál pont most értek be Hunterék.

-          Hali – szólalt meg Hunter.

-          Helló – állt fel Crysti. Odament Hunterhez és Lorihoz, hogy üdvözölje őket kézfogással illetve öleléssel.

-          Már sokat hallottam rólad – fordult Hunterhez.

-          Tényleg? – nézett vigyorogva rám a szőke srác. Én csak felvontam a vállam és ismét Crystire vettetem gyilkos pillantásokat.

-          Igen, mesélte mikor együtt voltatok – vigyorogta Crysti. Jesszusom, megint telik a pohár.

-          Pontosan mit mesélt? – kérdezte komolyabban Hunter.

-          Hát… - kezdte mondani barátnőm, de nem hagytam, hogy bármit is meséljen. Megragadtam karját és elráncigáltam a másik szobába, hogy egyedül beszéljek vele.

-          Egy pillanat és jövünk – szóltam vissza a konyhában várakozó embereknek.

-          Oké – mondta Lori megértően.

-          Mi ütött beléd? Áu ez fáj! – mondta sértődötten Crysti, és elhúzta kezét a szorításomból.

-          Beléd mi ütött! Nem jöhetsz csak úgy ide és mondhatod el nekik, azokat amiket meséltem neked – mondtam ingerülten.

-          Persze, hogy nem akartam elmondani! Csak segíteni akartam. Meglátod mit terveltem ki a bulira - mondta ezúttal vidámabban.

-          Nem megyünk el – súgtam oda neki, és közben figyeltem nehogy hallgatózzanak kintről.

-          Ne már Blaize! Ez az egyetlen lehetőséget visszavágni! – ekkor belekezdett a saját kis monológjába, aminek a felét se hallottam, csak a konyha fele néztem és elöntött az emlékzápor. Visszaemlékeztem az együtt töltött időkre Hunterrel. Egyből elmosolyodtam, hiszen szerettem őt. Ő is szeretett engem, minden jó és szép volt. Viszont egyszer muszáj felébredni az álomvilágból nem igaz? Az élet kegyetlen és nehéz. Nem szerethetsz valakit csak úgy, hogy várod, viszont szeressen mert csak te létezel neki. Önző dolog és helytelen.

Nem akartam önző lenni, viszont csalódni sem akartam. De akkoriban naiv voltam és hittem neki. Mindent megtettem volna érte, csak ő ezt azzal viszonozta, hogy kihasznált. Kellet neki egy ürügy, hogy távol tartsa magától a szüleit. A kapcsolatunk elején minden szép volt, elvitt moziba, sétáltunk, együtt csináltunk sok mindent. Azután egyre kevesebb időt töltöttünk el. Mindig más programot csinált a haverokkal. Először azt hittem, hogy megcsal és csak kifogásnak találta ki a haverokkal lógást, de többször bebizonyosodott, hogy tényleg szórakozik a barátaival. Akkor teljesen fogalmam se volt róla, hogy mi baj lehet. Míg megint elkezdett érdeklődni és bemutatott a szüleinek. Mivel én sose voltam a bajba keveredős fajta, tökéletesnek találtak a szülei. Pontosan ezért választott engem , hogy bemutasson a szüleinek. Közben összejött egy másik lánnyal aki nem épp a legtisztább ember volt, és most ne a higiéniájáról beszélek. Piszkos üzleteket kötött drogdílerekkel, és zűrös ügyekbe sodorta Huntert. Persze a szülei meg is tiltották, hogy együtt legyen a lánnyal. Ebből kifolyólag engem szemelt ki, hogy beállítson időszerű barátnőjévé. Miután bemutatott a szüleinek, nem távolodott el tőlem. Egyre többet kezdtünk beszélgetni, egy hullámhosszon voltunk. Csak ezután jött a bökkenő. Devin megtudta Hunter kis cselszövését és természetesen elárulta nekem. Azonnal kérdőre vontam Huntert, de nem tudta, vagy nem akarta megmagyarázni. Ekkor szakítottam vele. Miután elmeséltem mindezt apámnak, egyből megbocsájtott, de én nem tudtam. Nincs rosszabb, ha valaki rezzenés nélkül a másik szemébe hazudik.

   Tehát újból megfontoltam barátnőm ajánlatát és mondanivalóját megszakítva közbevágtam:

-          Oké csináljuk! De te beszélsz – súgtam neki. Madarat lehetett volna fogatni vele, olyan boldog volt. Nem értettem mi oka rá, de örömet szerzett neki az, hogy engedélyt adtam neki, arra, hogy végrehajtsa gonosz tervét.

-          Menjünk – húzott vissza a konyhába.

-          Van egy javaslatunk – kezdte el a mondani valóját a vörös hajú barátnőm.  

-          Ma este lesz egy buli, amire örülnénk, ha eljönnétek, lesz zene, tánc, pia, minden ami que les parties soient (a bulizáshoz kell).

-          Persze ez tök jó ötlet –néztek egymásra Hunter és Lori.

-          Hánytól is lesz? – tette fel a kérdést Lori.

-          fél 9 – és öltözzetek ki – mosolygott Crysti. Ezzel el is köszönt tőlünk. Itt hagyott ismét a homályban. Azt se tudom, mit vegyek fel, sose szoktam efféle bulikra járni.

-          Én most megyek, lezuhanyozok és nézek valami ruhát estére – mondtam a vendégeknek. Ők bólintottak és én a szobám felé vettem az irányt.