Chapter 1

Chapter 1

Blowing in the wind 

  Az érzés mikor a szél belekap a hajamba és a bőrömön érzem ahogy a felsőm egyszer-egyszer hozzáér,erre nem találok szavakat, itt ülök a házunkhoz legközelebbbi erdőnek a közepében elhelyezkedő kis tavacskának a szélén egy hajódokkon, bár ez a kis tavacska nem olyan mély hogy hajókat fel tudjon emelni, talán egy kisseb csónakot, de a dokk igazából azért épült hogy a horgászók meszebbre el tudják dobni a pecabotot. Franciaországnak egy elég nagy városának, La Courtine -nek a legkisebb tavának , ami olyan kicsi hogy el sem nevezték, nem olyan forgalmas a partja,mivel mellette található az Étang de Grattadour. Ennél a tónál amiben most lógatom a lábam , csak olyan emberek fordulnak meg akik itt laknak a szomszédban, de még ők is ritkán,mert itt nemigazán lehet kifogni a halat, és be kell látni hogy a horgászathoz türelem kell ami mostanság nem található meg az emberekben. De engem nem zavar hogy nincs itt senki, ezért is szeretem ezt a helyet, mert csendes, és nem zavarnak be a gondolataimban.

-Blaise! Itt vagy?-kiabálta valaki az edő sűrűjéből.

Az első tippem hogy ki rejtőzhet az erdőben aki engem keres ,az én apám.Mert ki más lenne? Anya meghalt mikor megszülettem, így nem is ismertem a hangját, képen már láttam, de nem érzem a hiányát mivel apa mindent megtesz ez érdekében hogy ne legyek szomorú. Mégis hiányt és szomorúságot érzek . Nemrég költöztünk La Courtineba annak reményében hogy itt majd megtaláljuk azt a helyet ahol az ember egész életét leélheti. De én nem érzem azt hogy ez lenne a számomra megfelelő hely, habár apa szerint tökéletes, és ezzel én is eggyet értek, tökéletes, de nem nekem. Apa erre csak annyit mondott hogy ha eldöntöttem merre akarok indulni, akkor ő támogat.Épp ezaz! Hogy nem tudom merre akarok menni, csak annyit tudok hogy La Courtine nem a megfelelő hely nekem.

-Blaise! - hallotam a hangot ismét , de már teljesen biztos voltam benne hogy ez apa. Vissza is akartam szólni, de mikor szólásra nyittam a szám már ki is jött az erdőböl és elég közel állt hozzám hogy normális hangnemben mondhassam neki:

-Tessék?

Apa megforgatta a szemét , hiszen tudja hogy tisztában vagyok vele miért is keresett meg engem.

-Nem otthon kéne lenned? Tudod jól hogy milyen vendéget várunk.-mondta apa nyugodtan.

Igen,pontosan tudom, hogy kit várunk. Azért menekültem el otthonról.Nem akartam vele találkozni, főleg mivel ő tett rossz fát a tűzre és nem én. Egy év is eltelt de mégis emlékszem arra a napra mikor szakitottam Hunterrel. Persze megint jött a sármos képével és próbált visszahóditani. De arra nem számitott hogy én nem hagyom magam másodjára. Ahoz képest hogy elég nagy falat emeltem közénk , ő kitartó volt mindaddig még megkértem a legjobb barátomat,Devint,hogy játssza el hogy eggyüt vagyunk, Hunter meg nem volt az a fajta aki elszakit másokat egymástól, főleg hogy azt hitte milyen hamar továbbléptem rajta, így békén hagyott.Azután jöttek a bonyodalmak...Devin nek a barátnője , Lori is elhitte hogy járunk, és következtek a veszekedések. Persze hiába magyaráztuk Devinnel hogy szó sincs rólla hogy mi együtt lennénk, csak kellet egy ürügy hogy lerázhassam Huntert. Ezt viszont Hunter is meghallotta és megint közeledett felém. Ezek után úgy éreztem hogy nem birom már. Szerencsére apa feltette azt a kérdés hogy költözzünk el?. Még szép hogy igennel feleltem. Apának lett egy jó állása , halakat fog ki a hajójával, és elég jól megfizetik, én pedig nyugodtabb voltam addig míg nem telefonált Hunter hogy nemsokára meglátogatna, ezért muszáj volt megadjam a cimemet, csupán azért mert jó nevelést kaptam, bár sokszor annyira tud zavarni a jólneveltségem, de nem tudok ellene tenni.A cimet is úgy mondtam be a telefonba mintha az eggyik legjobb barátnőmet várnám, vidáman és kedvesen. Szerintem ezen még Hunter is meglepődött , de ő is viszonozta a kedvességemet. Elmondta hogy ezen a héten La Courtine ban száll meg , a Route de Sornac úton, és utána tovább megy Párizsba. Persze kiderült hogy a szállása közel van a mi utcánkhoz. Ez nekem elég gyanús volt de nem kérdeztem rá, mert nem akartam félreérteni. Tehát 1 hétig itt lesz a közelemben. Ettől kirázott a hideg. Ezért is jöttem el otthonról még mielőtt megérkezett volna. Az volt a pech-em hogy apa tudta mindig ide jövök mikor el akarok bújni, vagy gondolkozni, akár emlékfüzetembe irkálni, amit mostanság elég gyakran teszek. Szóval hamar megtalált,de kiderült hogy nem csak egyedül jött, pedig már csodálkoztam hogy otthonról eljött mikor vendéget várunk, és még csak Audrey , a szobalány ,sincs otthon. Apa háta mögül lépteket hallottam és mikor megfordultam nem lepett meg hogy mit láttam. Hunter alig változott valamit , talán a divatérzéke javult csak. De ugyanaz a feltupirozott, szőke haj, a gyönyörű szép kék szemei, amik az első találkozásunknál azonnal elvarázsoltak. Egy fehér galléros polót viselt piros csikokkal , rajta egy fekete mellény ami össze van gombolva arany pici gombokkal. Nyakában egy piros,kék és fehér szinkombinációjú csikos nyakkendő volt megkötve, ehez a felsőhöz pedig egy halvány zöld háromnegyedes nardágot vett fel amivel egy kicsit elrontotta az összhatást.Cipője pedig egy fekete tornacipő volt, ami eggyáltalán nem lepett meg, sőt már rá se kellet nézek a lábára,úgyis tudtam milyen cipőt látok majd ott.

Végigmértem a kinézetét ,és mikor a nadrágját figyeltem, egy apró mosoly villant meg a szám sarkán, és hiába reménykedtem hogy nem vette észre, feltűnt neki hogy a nadrágját látva vidultam fel,és ő egy mosoly kiséretében hozátette:

-Rossz nadrágot vettem fel?-kérdezte selymes hangján.

-A divatérzéked javult az elmúlt egy évben.-jegyeztem meg. Közben felálltam a dokkról hogy ne keljen felnéznem rájuk, és mégis illedelmesebb ha szemben állok vele, mintsem hogy ülve hátatforditva beszéljek hozzá.

-Te viszont semmit se változtál, ugyanolyan szép vagy mint mikor legutójára láttalak.-mondta csábosan. Én csak a szememet forgattam mire ő egyre jobban vigyorgott. A szél közben felerősödött és mivel nem áltam széllel szemben, ezért össze vissza kuszálta a hajamat. Muszály volt egy pillanatra hátat forditanom neki és elrendezni a hajamat. A helyzetet kihasználva közelebb jött hozzám és mikor visszafordultam, a karjait át tette a derekamon és szorosan magához huzott. Autómatikusan én is viszonoztam az ülelését, de vártam hogy megmagyarázza miért is kapom ezt az ölelést. Természetesen nem kellet sokat várjak mert érezte megdöbbenésemet, és csak annyit fűzött hozzá:

-Hiányoztál,örülök hogy látlak.-mondta. Ekkor apára néztem , ő pedig mosolygott és aprókat bólogatott, jelezve azt hogy nekem is kéne valami kedveset mondanom. Gyorsan kellet lépnem mert ha nem, akkor még megilyed és zavarban lesz az öleléstől. Én pedig nem akartam megbántani ezért gyorsan válaszoltam is.

-Én is örülök hogy látlak.- nyögtem ki végül. Azt mégse mondhattam hogy hiányzott, hiszen pont miatta költöztünk el és most is előle bujkálok.Szóval maradtam ennél a válasznál.Mikor elengedett az ölelésből,rámnézett , volt egy kis hatásszünet , addig nézett amíg apa meg nem szólalt.

-Mostmár bemehetünk a házba?-kérdezte. Hunter egy pillanatra se nézett apára, továbbra is engem nézett, és csak egy lépésre volt tőllem.Pontosan tudta ,hogy ettől kiráz a hideg, sőt, direkt csinálta. Mert mikor elősször találkoztunk, akkor is a szemeivel vett le a lábamról, és ezt később elmondtam neki, mikor már elkezdtünk járni. Most is ezzel akart bevágódni de ellenáltam neki.

-Be mehetetünk a házba Blaise? Vagy még álldogálunk itt?-tette fel nekem a kérdést vigyorogva Hunter.

Erre elindultam az erdő felé és hátranéztem hogy mit reagálnak a mozdulatomra, a vártál is jobban meglepődött Hunter és apa is. Nem tudták elképzelni mit csinálok, pedig elég egyszerű kitalálni hogy haza felé vettem az irányt. Huntert még megértem hogy eltévedt és nem tudja merről jött, mert mindig is ilyen volt, és kellet irányitsam mikor mentünk valahova.Na de hogy apa se tudja hogy merre lakunk?! Pedig nem is oylan nagy ez az erdő, és bonyolultnak se mondanám.

-Irány haza nem?-tettem fel végül a kérdést feléjük. Látszott rajtuk hogy most már megértették hogy mit is akartam ezzel a tettemmel.

Végül követtek engem az erdőn keresztül , égészen a Route de Grattadoure -ig, merthogy ezen az utcán laktunk. Egy kicsi kellet még sétálni az utcán amíg elárkeztünk a házunkhoz.Nem mondhtaó luxus laknak de elág nagy és tágas házunk volt. Egy garázs amiben van az apa halas kocsija , de mellette simán elfér még egy kocsi. Most ezt a helyet Hunter kocsija töltötte meg. Később az én kocsim fog majd ott állni,azt mondta apa.A ház egy hatalmas nappaliból, 4 szobából, amiből egy az enyém, egy az apáé , és a másik kettő az vendégszoba,egy elég nagy konyhából és két fürdőszobából áll. Egy fürdőszoba van az emeleten, egy a földszinten. Fent úgy van megoldva a füdő,hogy külőn van egy kis helyiség a wc-nek és a többi hely pedig a zuhanyzóé, a kádé és a csapé. Ez a külön elválasztás apa ötlete volt, így ha valaki zuhanyozni akar és más pedig wcre szeretne menni akkor nem kell megvárni a zuhanyzót, mert hiába van két fürdőszoba , elég sűrűn vannak nállunk vendégek, nagyszüleim, nagybátyám,nagynéném,és apának barátai. Hozzám eddig még nem jöttek, ami apát egy kicsit meglepte,mert régen nagyon sok barátom, barátnőm megfordult nállunk, most meg hirtelen nem jönnek, ezt a témát apa már többször felhozta, de mindig leráztam annyival hogy nem akarnak jönni.

Haha, még hogy nem akarak jönni. Nekem sose volt olyan barátom aki ne akart volna jönni. De ezt apa nem tudta. Az a helyzet hogy itt nincsenek is barátaim, de tisztában vagyok vele hogy csaki miattam nincsenek, mert mindenkit eltoltam magamtól azok után miután Devin megharagudott rám.

Úgy éreztem hogy ugyse lenne olyan jó barátom mint Devin. Vele mindig jókat lehetett nevetni, de ha arról volt szó akkor bizalmas dolgokat is el lehetett mondani neki, mert ha olyan történik mint most , hogy összeveszünk, akkor se mondja el senkinek sem. Persze ez kölcsönös is.

Ahogy beléptem az udvarra, máris letámadtak. Bonni volt az . Bonnit még Devintől kaptam. Kislányként mindig is egy kutyárról álmodoztam, és ezt Devin is jól tudta, tehát mikor eljött a szülinapom egy kölyökkutya várt otthon , masnival a nyakakörül. Azt a napot sose felejtem el, életem eggyik legjobb pillanata volt amikor az ölembe vettem a kiskutyát, és utána egyenest Devin nyakába ugrottam. Apa nem tudta sose hogy egy kutyát szeretnék mert nem mondtam meg neki.Féltem hogy ellenezné és akkor örökre lemondhatok a kutyámról.

Viszont apa akkor nem is volt mérges mint ahogy én azt elképzeltem, hanem örült hogy én boldog vagyok. Elősször azt hittem fiu kutya ,a barna szörű kutyáról, és el is neveztem rögtön Terry-nek.Ekkor szólt Devin hogy nemlesz jó lány kutyának a Terry név. És gyorsan kutyanevek után kutatva a fejemben , elkiabáltam magam: BONNI !!! Persze Devin és apa is nevetésben tört ki, én meg a kutyámat ölelgettem. Azóta mindig öleléssel üdvözöl engem Bonni.

Most is letepert engem a gyepre és csóvátla a farkát miközben a fülemet nyaldosta. Ez kiváltotta belőlem a nevetést, de próbáltam visszafolytani és a végeredmény kuncogád lett. Mikor abbahagytam a kuncogást és felálltam hogy leseperjem magamról a rám ragadt kutyaszőrt, hallottam Hunter nevetését.

-Mi ennyire vicces?-kérdeztem komoly arccal.

-Olyan aranyos volt ez a jelenet.-mondta mosolyogva , amire én se tudtám mit felelni és én is mosolyogtam.

Apa előre ment a házba, és utána Hunter is. Kicsivel utána én is követtem a példájukat, de előbb megbizonyosodtam arról hogy minden szőrt lesepertem magamról.

Belépve a házba nagy meglepetésben részesültem.Annyira meglepődtem hogy csak megkérdőjeleztem a nyilvánvalót.

-LORI???