Chapter 5

Chapter 5 

So close.

"Hali. Meghoztam az új részt bár ez rövidebb mint eddig szokott lenni, remélem olvassa valaki, ha igen kaphatok megjegyzéseket? *.* "

Már vagy 10 perce is elmehettek, és én csak ott vártam. Nem mertem mozdulni. Megfordult a fejemben, hogy utánuk rohanjak és megtudjam mi ez az egész, de a lábam mintha a földbe gyökerezett volna. Magam elé néztem és az agyam kattogott. Minden félét kitaláltam, hogy mi lehet erre a magyarázat. Egyik se tűnt értelmesnek, így hát tovább vártam. Mire felkészültem elindulni utánuk, már meg is jelentek a sarkon. „Hol a francba voltatok idáig” - ordította tudatalattim, de valóságban sose mondanék ilyet.

Crysti arcáról most se lehetne levakarni a vigyort, viszont Hunter továbbra is kiismerhetetlen arccal bámul felém. Senki se szól egy szót se, de én legszívesebben ordítottam volna. Hunter egy pillanatra barátnőm felé pillant, mire vöröske otthagy bennünket kettesben.

-Beszélnünk kell – törte meg a csendet, rekedtes hangjával. Arcom akaratlanul is mosolyra húzódott mikor végre kimondta a nyilvánvalót. Szőkeség arca is ellágyult, látva a „nem mondod?” mosolyomat. Eközben valami furcsa érzés fogott el, mikor láttam a megkönnyebbülést az arcán. Talán még se kellene a legrosszabbra gondoljak? Ez esetben miért mindenki olyan hallgatag és feszült?

Míg ezen rágódtam, ő megragadta karomat és maga után húzott. Érintése villámcsapásként ért, amit ismét csak furcsálltam. Eddig teljesen közönyösen tudtam viselkedni jelenlétében, most meg minden mozdulata úgy hat rám mintha táplálnék még iránta valamit. Áh, nem lehetetlen, biztos csak az alkohol hatása ami már a fejembe szállt.

Hunter elvitt egészen a közelben elhelyezett kicsinyke parkban. Tényleg nagyon kicsi volt. Egy kétszemélyes hinta, libikóka és pár fából készült pad tette ki az egészet. Oda húzott a közelebbi padhoz és felém fordította fejét.

Láttam rajta, hogy nem igen tud belekezdeni mondanivalójába, tehát jobbnak láttam, hogy először én nyissam szólásra a szám.

-Mi ez az egész? Elmondanátok végre vagy továbbra is hazudtok nekem. Az este úgy indult, hogy Crysti segít bosszút állni, és mégis itt vagyunk és ellenem szövetkeztetek.

Egész sok dolgot elmondtam ezzel a pár mondatommal, de nem érdekelt. Egyszer úgyis kitálalta volna. Némán vártam válaszát, és minden rezdülését figyelemmel kísértem.

-Bosszút állni? - ismételte.

-Igen – vágtam rá azonnal.

-Blaise! Én sose akartam neked rosszat.

-Ne! ezt ne kezd – akadályoztam meg mondanivalója további részét. Nem voltam rá kíváncsi.

-Most jön a jól betanult duma amivel egyszer már elcsavartál, és hiba volt hagynom magam.

Mondókám mosolyra késztette őt, de nem tudtam miért. Nem szántam viccnek, halálosan komolyan beszéltem.

-Elcsavartalak? - hangzott a mosolyát megmagyarázó kérdés.

Nem tudtam a szemébe nézni és elmondani az igazat. Ujjai köré csavart és nem tudtam tisztán gondolkozni mikor együtt voltunk. Most is érzelmeim kezdik átvenni rajtam az uralmat. Nem hagyhatom, most nem. A klub felé pillantottam és válaszon gondolkoztam. Hazudjak neki? Esetleg áruljam el neki, hogy visszatértével az érzéseimet felkavarta? Míg ezen gondolkoztam, ő megelőzött a válaszadással.

-Sose gondoltam, hogy sikerült téged elcsavarnom. Próbálkoztam, de te semmi jelét nem adtad annak, hogy elvesztetted volna a fejed.

-Mert jó színésznő vagyok – fordultam felé de még mindig nem néztem rá. Arcom rákvörös színekben pompázott, amit ő is észrevett, bármennyire is próbáltam takarni, az utcai lámpa megvilágított bennünket.

-És most mit érzel? - tette fel kis idő után a számomra megdöbbentő kérdést. Mintha megint átlátna rajtam és olvas a gondolataimban. Fejemben megannyi hazugság ötlet támadt fel, de nem éltem velük. Hamarosan szőkeség elindul Párizsba és remélem soha nem látom többet. Így jobbnak véltem ha elmondom érzéseimet.

-Komolyan akarod tudni? - válaszoltam kérdéssel kérdésére.

-Igen – felelte határozottan, és arca ismét leolvashatatlan lett. Komoran nézett felém, várta minden apró mozdulatomat.

Lassan kihúztam magam és tengerkék szemeibe néztem amik magával ragadtak első találkozásunk óta mindvégig. Kifújtam az eddig bent szorult levegőt és mondókámba kezdtem.

-Nem igazán tudom ezt megmagyarázni. A közelséged valami okból kifolyólag hatással van rám és ez megrémít. Nem tudok normálisan gondolkodni mert – a folytatáson gondolkodva ő csak megértően figyelt, és ajkai széle féloldalas mosolyt rejtett - mert talán lehet, hogy még mindig kedvellek. - hangom teljesen elhalkult a mondatom végére. Nem tudtam tovább a szemébe nézni és ismét a klub felé fordultam. Pár percig ő se szólt semmit vallomásomra. Mit is szóljon? Nem is nekem kellet volna vallomást mondjak. Ő az aki összekevert mindent!

-De most te jössz a magyarázattal! - fordultam mégis felé mikor feleszméltem, hogy még mindig nem kaptam választ a bennem kavargó kérdéshalomra – mi ez a dolog Lorival? - tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést.

Most ő fújta ki a levegőt, de velem ellentétben, ő állta minden pillantásomat.

-Semmi – kezdte – találkoztam vele miközben Párizs felé indultam és ő csatlakozni akart, hogy ne keljen Devinnel beszélnie. És nem mondtam neki nemet. Út közben én elhatároztam, hogy kitérőt teszek és meglátogatlak. Mikor észrevettem, milyen reakciód volt Lori láttán, hirtelen úgy döntöttem azt hazudom együtt vagyunk.

-Miért?

-Mert féltem, hogy el utasító leszel ha megtudod még nem vagyok túl rajtad.

Nem tudtam mit válaszolni. Gondolatok ezrei futottak át az agyamon, és kérdések újabb halmaza merült fel. De megint jól át kellet gondoljam melyik kérdést lehet ilyen helyzetben feltenni.

-És miért kellet újra feleleveníteni a múltat? Miért kellet idejönnöd és mindent felkavarni? - tört ki belőlem. Éreztem arcomon a meleg könnycseppet , de nem zavart, ki akartam mondani végre mit gondolok.

-Miért nem tudtál nyugodtan elmenni Párizsba és élni tovább az életed? -folytattam.

Láttam az arcán, hogy nem tud mit kezdeni az érzelmi kitörésemre. Aztán pár perc csend után megszólalt.

-Mert muszáj volt látnom téged, beszélnem veled és érezni a közelséged – válasza közben éreztem, hogy közelebb csúszik a padon és a kezével letörli könnyeimet. Mire csak azt érte el, hogy még több folyjon le.

-Ne sírj kérlek – tette hozzá.

Csak néztem rá könnyes szemmel de már nem folyt le újabb könnycsepp az arcomon amitől ő fel lélegzett egy pillanatra. Éreztem ahogy kezét átfonja derekam körül és közelebb húz magához. Fejemet mellkasára döntöttem és élveztem jelenlétét még akkor is, hogy tudtam ez nem helyes. Ő tovább fog indulni Párizsba és nem látom többé. Mégis jól esett vallomása, és a tudat, hogy jelenleg itt van mellettem.

Néhány percig, vagy talán több ideig is,engem az ölelésébe zárva kuporogtunk a padon. Nem akartunk mozdulni, de muszáj volt. Crysti jött felénk villámgyorsan és hamar el kellet tűnnünk onnan mert a rendőrség észrevette a fiatalokat amint illegális drogot fogyasztanak. Így mindenkit kiürítettek az épületből és átkutatnak minden egyes embert aki ott volt. Hamar mellénk szegődött Lori is, de immáron az újdonsült csókhaverja nélkül. Beültünk a kocsiba,és haza indultunk.

Az úton volt időm gondolkodni és elhatároztam, hogy végleg le kell mondjak Hunterről. Nem szabad kísértésbe esnem, még ha az lenne a legegyszerűbb megoldás. És Huntert se akartam hiú reményekkel táplálni mikor úgyse lehet közöttünk semmi. Ő tovább indul és én itt maradok. Távkapcsolatban nem hiszek, mivel már láttam elromlott kapcsolatokat a távolság miatt. Nem akartam én is ennek az áldozatává válni, így eldöntöttem, hogy elbúcsúzom tőle. Végleg.

Amint ez az ötlet keringett a fejemben, meg is érkeztünk a házunkhoz, ahogy a GPS is jelezte egy „megérkezett az úti célhoz” hanggal. Hiába, Hunter nem szeretett volna terhelni minket a helyes irány kérdezésével és beindította a kütyüt ami hiba nélkül elvezetett minket haza.

Határozott mozdulattal leparkolt a feljárón és mi Crystivel kikászálódtunk a járgányból míg a két szőkeség bent maradt egy ideig.

-Vajon miről beszélhetnek? - tette fel a kérdést vörös hajú barátnőm. Én egy vállvonással jeleztem, hogy nem tudom.

-Indulok – szólalt meg ismét.

-Maradhatnál éjszakára – vettettem fel az ötlet. Nem engedhettem, hogy ilyen későn járja az utcákat - nem akarom, hogy bajba kerülj – folytattam.

-Nem leszek egyedül -mosolyogta Crysti és egy sötét alakra mutatott a túloldalon. Pislognom kellet párat, hogy észrevegyem kit is rejt az említett árny. Hamar meg is láttam benne Crysti bátyját. Ezután gyors búcsúzással barátnőm eltűnt.

Ismét a kocsira pillantottam, és hamarosan ki is szálltak Hunterék. Lori hamar besietett a házba, és én csak értetlenül néztem a szőkeség után. Volt barátom észrevette értetlenkedésem és hamar magyarázkodásba kezdett.

-Figyelj Blaise - kezdte, - Lori úgy döntött vissza utazik mert van megbeszélni valójuk Devinnel. Most pakol össze és az első vonattal megy is, nem akar zavarni.

Nem tudtam mit mondani, nem akartam visszatartani Lorit a haza úttól. Legyűrtem jólneveltségemet és hallgattam volt barátom beszédét.

-Én pedig kiveszek egy hotel szobát éjszakára és holnap reggel indulok is Párizsba – fejezte be.

Tudtam jól, hogy eljön a búcsúzás ideje, és el is terveztem mit fogok neki mondani, de ebben a pillanatban elszállt az erőm, és nem tudtam megszólalni. Elfelejtettem az alaposan kigondolt szövegemet és csak álltam előtte. Ő is engem figyelt, minden mozdulatomat leste de nem tettem semmit, csak bólintottam.

Lori hamarosan mellettünk termett és bepakolta csomagjaikat a kocsiba, majd ő is felém fordult.

-Szia – motyogta alig hallható hangon.

-Szia – feleltem én is ugyan olyan halkan, talán még halkabban. És Lori el is tűnt a kocsi hátsó ülésén.

Újra Hunter felé pillantottam. Próbáltam visszafojtani felgyülemlett könnyeimet. Nem akartam, hogy egy este alatt újra lásson sírni. Sose szerettem ha mások sírni látnak.

Pár másodpercnyi idő után Hunter megkerülte a kocsit és szorosan megölelt. Annyira megdöbbentő volt ez a mozdulatsor, erősen küzdenem kellet könnyeim ellen, és viszonoztam a gesztust. Majd halk „szia” hagyta el száját és visszaszállt kocsijába majd elhajtottak. Csak utána fogtam fel mi is történt. Elment. És valószínű sose látom többé Huntert, Viszont egyben biztos voltam, még mindig szeretem, hiába próbáltam magam lebeszélni róla. Ekkor már záporoztak a könnyeim, ahogy az utat figyeltem amint a kocsi egyre távolabb hajt, számat csak egy szócska hagyta el.

- Szia.

Chapter4

Chapter 4

We own the night.

"Halihó. Meghoztam az új fejezetet, remélem tetszeni fog. Kicsit furán ér véget ez a rész de már a következőben meg fogjátok érteni mi is történik itt. "

Jó olvasást ××

Hosszas gondolkodás után, kivettem a gardróbból egy fehér, kék virágokkal mintázott ruhát, és felvettem rá egy halvény kék dzsekit. Szerintem ez megteszi. Bár fogalmam sincs milyen ruhát vesznek fel ilyen helyekre az emberek. Ebben még új vagyok. De van egy olyan érzésem, hogy nem sűrűn fogok ezekbe a klubokba járkálni. Ez az alkalom lesz az első és egyben az utolsó is , remélem.

Ránézek az órára ami fél 9-et mutat. Eddig még időm se nagyon volt gondolkozni őrült barátnőm tervén, hogy vajon mit tervezett az estére. Most, hogy kész vagyok a külsőm dekorálásával, az agyam elkezdett működni. Hirtelen elkezdtem pánikolni, vajon, hogy fog ez az egész elsülni.

Mikor már lenyugodtam egy kicsit, valaki kopogtat az ajtómon. Hál' Istennek nem Hunter az. Lori nyitott be a szobába.

-Indulhatunk? - kérdezte. Felelés helyett bólintottam , amíg szemügyre vettem az ő ruháját. Az övé sötét kék anyagból készült, rajta fehér pöttyök, és derekánál egy barna öv vette körül. Szőke tincsei a csupasz vállát súrolta. Nagyon jól nézett ki. Mellette csak egy szakadt kis rongybabának éreztem magam.

Gyorsan ő is végig nézett engem amíg felhúztam a lábamra az egyetlen sötétkék magassarkúmat. Igazából nem vettem volna fel ezt a cipőt ha nem látom meg Lori lábán a fekete tűsarkút. És akkor már hülyének éreztem volna magam az én kis balerinámban.

A lépcsőn némán mentünk le. Egyikünk se szólt a másikhoz. Jobb is így. Nekem se és neki se volt kedvünk jó pofizni. Nem kedveltük egymást, mondhatni egész látványosan.

A lépcső utolsó fokait megtéve pillantottam meg a konyhában Apát , Huntert, és Crystit.

-Csodásan néztek ki – dicsért apa. Hunter meg egyetértően bólintott. Crysti mindvégig engem figyelt és elégedetten mosolygott. Ez azt jelentette, hogy boldog amiért nem öltöztem hétköznapi ruhába. Pedig szándékomban állt , de barátnőm küldött egy SMS-t amiben kifejezetten megfenyegetett, hogy ne jöjjek farmerbe és pólóba. Vöröskén pedig egy pánt nélküli miniruha volt, aminek a szoknya részén vörös rózsák díszelegtek.

Hunterre pillantok, akin viszont testhez illő farmer és egy egyszerű póló van. Magamban bosszúsan nézek. Ő miért jöhet farmerbe? Persze tudom a választ de akkor is felháborító. A régi időkben volt kötelező a lányoknak szoknya viselete.

-Induljunk, már háromnegyed kilenc - szól Crysti türelmetlenül. Apától gyorsan elköszönünk és már a kocsiban is vagyunk. Hunter vezet, mellette az anyósülésen Lori. Hátul ülök én és mellettem Crysti ad parancsokat a szőke sofőrnek, hogy merre is kell menni.

Mikor odaértünk, a klub elé, nagy lék világító betűkkel volt kiírva, hogy Monstre Fou.

Hunter leparkolt és mindannyian elindultunk a bejárat felé. A zene nagyon hangos volt még innen kintről is. A sor kicsi volt és hamar az ajtóhoz értünk, ahol egy magas fickó állta utunkat. Crysti odaadta a pénzt neki ,de ez nem volt elég, elkérte az igazolványokat is. Barátnőm odasúgott neki valamit, mire a csávó megvakarta feje tetejét, baseball sapkáján keresztül és átengedett minket. Hunter ki akarta fizetni barátnőmnek a szívességet, de Crysti nem hagyta, csak annyit mondott, hogy ő hívta meg őket, akkor ő állja a bulit. Ekkor eszembe jutott az, hogy miért is vagyunk mi itt igazából, és újra elönt a pánik. Persze, hogy nem hagyta a volt barátomat, hogy kifizesse a belépő díjt, mivel bosszút tervezünk nekik. Vagyis Crysti tervezi, én csak hagytam magam, amit már meg is bántam. Remélem nem lesz rossz vége. Habár a bosszúknak mióta szokott jó vége lenni? Le kell fújni a tervet. Na de hol van Crysti? Kétségbeesetten nézelődök körbe, és sehol se látom barátnőmet. A táncoló tömeg elnyelte. Két lehetőség is van , vagy elindult táncolni és nem figyeltem oda, vagy a tervét valósítja meg. Remélem csak táncolni indult. Újból körbenézek. Tejóég. Lori sincs itt. Csak Huntert látom magam mellett aki a táncoló tömeg felé néz és mosolyog. Megpróbálom kitalálni, minek is örül ennyire a szőkeség, és arra nézek amerre ő. De nem látok sem mi olyat ami mosolyt csalna az arcomra, ezért felemelt szemöldökkel pillantok vissza Hunterre. Ő is rám néz, továbbra is csillogó mosolyával. Lassan lehajol hozzám. Valamit súgni akar. Gondoltam azt akarja elárulni, hogy mi keltette jókedvre. De nem ezt osztotta meg velem.

-Jössz táncolni? - hökkentett meg.

Meglepett ezzel a kérdésével. Hiszen neki van barátnője, és méghozzá pont ebben a klubban tartózkodik,kitudja hol és ő mégis engem kér fel? Jó modorom itt sem hagy el, ezért muszáj elfogadnom a kérését.

-Persze.

-Lori merre van? - tettem hozzá érdeklődve, míg a többi táncoló fiatal közé verekedtük magunkat. És hozzájuk hasonlóan elkezdtünk a zene ritmusára rángani.

-Crysti elvitte táncolni.

-Crysti – hát persze! Meg kéne találnom, hogy lefújjam az akciót. Ismét körülnézek, de semmi. Csak egy csomó ismeretlen ember. Ó nem. Mégis van ismerős arc. Csak ne. Ne őt.

-Nehogy idegyere - csúszott ki a számon. Egész halkan mondtam, remélem Hunter nem hallotta.

-Kit akarsz elkerülni? - mosolygott farkasvigyorával Hunter. Ekkor Tony bukkant fel mellettünk.

-Sziasztok – köszönt felénk. Hatalmas mosolyával egy ideig engem nézett, majd Hunterre vetett lekezelő pillantásokat. Magában valószínűleg feltette a kérdést, hogy vajon mit keresek ezen a helyen, és főleg azt kérdőjelezheti meg, hogy ki a szőke srác aki velem táncolt az előbb.

Hunter felé nyújtotta kezét, hogy kezet rázzanak és bemutatkozott. Tony viszonozta Hunter által tett mozdulatot. A barna, göndör hajú srác kalapja alól ismét rám vetette pillantásait és várt.

-Crysti rángatott el – magyaráztam fel nem tett kérdésére. Bár még mindig nem volt megelégedve válaszommal. Tudtam, hogy csodálkozik. Eddig sose engedtem, hogy vöröske magával vigyen bulizni. Így nem volt furcsa, se meglepő Tony csodálkozása.

-Ha megbocsátasz táncolnék ezzel a gyönyörű lánnyal – emelte meg a hangját Hunter, és derekam köré csúsztatta kezeit.

Ez nem lehet igaz! Miért bókol nekem? Hiszen van barátnője , méghozzá egy nálam sokkal szebb és aranyosabb lány. Hogy lehet ennyire ész nélkül? Nem tudom, mit tervez barátnőm de én nem szeretnék benne részt venni. Ezért azonnal le kell lépnem innen. Főleg Hunter öleléséből kell kiszabadulnom.

-És nekem nincs szavazati jogom? - vetettem gúnyos pillantásom a szőkeségre.

-Persze, hogy van. Szeretnél táncolni velem? - kérdezte. Amíg gyorsan a válaszon gondolkoztam, Tony el is tűnt.

-Előbb leiszom magam – súgtam oda az engem átkaroló fiúnak, aki most már megdöbbenve nézett vissza rám. Magamban örömtáncot járva, elindultam a pulthoz. Nem szántam hazugságnak az ivást. Bár nem szokásom inni, most mégis szükségem van rá, ha túl akarom élni az estét.

Gyors léptekkel elérkeztem a pulthoz, és leültem egy szabad székre. Mind két oldalamon lányok ültek, és arra vártak, hátha felkéri őket valaki. Többen is megpróbáltak bevágódni a szösziknél, de valamennyiüket elutasították.

Hamar utolért engem a magára hagyott Hunter is. Az egyik szöszi végig bámulta szőke herceget, amint mellettem álldogál. A volt barátom észre se vette a bombázó szőkét, akinek majd ki esik a szeme, csak engem fürkészett és várta minden lépésemet.

Kihasználva az alkalmat, abból a whisky -ből rendeltem, amit mindig együtt iszogattunk, amikor is együtt voltunk még. Hangosan mondtam az ital nevét , hogy biztosan Hunter is hallja.

-Egy Johnnie Walker Blue Label -t.

-Máris – hangzott a válasz a fiatal, de nem annyira jóképű csapostól.

A szemem sarkából figyeltem volt barátom reakcióját aki gyorsan intett a csaposnak, hogy kettőt hozzon. A francba. Nem ezt a reakciót vártam, igazából nem is tudom mit vártam, de egész biztos nem azt, hogy csatlakozik.

-Jó választás – fűzi hozzá végül, megmutatva ismét foga fehérjét.

Nem szóltam semmit csak a szemem forgattam. Amíg kitöltik a whiskyt, a jobb oldalamon lévő szőkét felkéri az egyik srác, így átengedi mellettem a helyet Hunternek.

A csapos fürgén elénk teszi az italokat. Kezembe veszem az poharat és Hunterre nézek. Ő mosolyogva emeli felém poharát. Koccintunk, és én egyből leengedem a torkomon az italt. Rég nem éreztem ezt a felülmúlhatatlan érzést. Amint végig csorog a hűs Blue Label a torkomon, azután a hűvösség helyét átveszi az égető és csípős érzés. Eszméletlen. Egy pillanatra behunyom a szemem és érzem Hunter pillantásait. Pár másodpercig élvezem az élményt, aztán Hunterre meredek. Már nem mosolyog hanem a helységet fürkészi, mintha kétségbeesetten keresne valakit. Ez érthető, hiszen már elég régóta nem láttunk se Lorit, se Crystit. Megint eszembe jut, hogy miért is vagyunk itt. Nem szabad elragadjon Hunter jelenléte. Pedig pontosan ez történt. Előkapom a pénztárcámat, hogy kifizessem az előbbi élményemet kiváltó italt, de Hunter megelőzött és már mindkét whiskyt kifizette.

Nem foglalkoztam vele, ezúttal hagytam hogy ő fizessen, de ez se volt szokásom. A mai este semmit se csinálok úgy ahogy tenni szoktam. Bár már az itteni jelenlétem se szokványos dolog.

Felpattantam a bár székről és szememmel keresni kezdtem vöröskét. Remélem nem késtem el és nem kezdte el az akciót. Visszanéztem Hunterre, aki hamar leöntötte a torkán a Blue Label-t, mint én az előbb, de neki nem volt ideje élvezni is. Hamar felugrott ő is , és követett. Körbejártuk az összes mosdót, többször körbenéztünk a táncolók között. Páran fel kérték szőkeséget táncolni, de mindegyiket elutasította. A helységet körbenéztük legalább háromszor de nem találtuk meg őket. Hunternek az az ötlete támadt, menjünk ki, lehet épp szívnak valamit. Ez eszembe se jutott, pedig ismerem már annyira Crystit, hogy tudjam ki telik tőle a kinti dohányzás.

Ki siettünk. Mikor ki értünk elkezdtük körbejárni az épületet. Nem volt hideg kint, inkább kellemes hűvös, ami jólesett azután a fülledt meleg után bentről. Már az épület hátánál jártunk ahol egy jó pár korunkbeli és még egy pár kisebb korosztály szórakozott. Volt ott nevetés, piálás. És egy páran épp szívtak valami káros drogot. Ekkor jöttem rá, hogy nem kellet volna rávennem magam arra, hogy eljöjjek ide, és annak tetessem magam aki nem vagyok. Hunter is többször rá akart venni az ilyesmire, de én csak a házibulikban voltam benne, ahol normális a társaság, nincs drog. A drogot mindenféleképpen elleneztem, és ebben szőkeség is egyetértett. Ebben nem vitatkoztunk. Ő néha el szívott pár cigit, de nem volt rászokva. Társasági dohányosnak nevezte magát. A whiskyt is ő mutatta meg, és más italokat is, de egyikért se voltam oda, csak a Blue Labelt kedveltem, éppen ezért mindig ezt iszogattuk ketten.

Tovább kerestük Crystit és nem tévedtünk, tényleg ott állt a többiek között és épp dohányzott.

-Hol van Lori? - kérdeztem Hunter helyett.

-Ott ni – rámutatott egy párra, akik éppen csókolóztak. Nem ismertem fel egyik tagot se, csak azután vettem észre, hogy a csapzott szőke hajú lány, egy szintén csapzott hajú sráccal falják egymást. Tejóég! Most fogtam csak fel igazán, minek is vagyok szemtanúja. Lori egy másik sráccal megcsalja Huntert! Vajon most mit fog csinálni a volt barátom?

A szemem sarkából figyelem szőkeséget amint a párt figyeli. Még mindig csókolóznak. Hunter szemrebbenés nélkül figyel, és én is. Mikor hagyják már abba? Rápillantok vöröskére aki elégedetten vigyorok felém. Én mérges tekintettel meredek rá, amit ő nem tud mire vélni.

Nagyon mérges vagyok, és nem tudom kire. Crystire, mert rávett erre a bulira, de főként magamra mert bosszúvágytól szomjasan engedtem magam irányítani.

Mikor végre abbahagyják egymás felfalását, Lori felénk pillant és mosolyog.

Miért mosolyog? Biztos részeg, vagy szívott valamit a többiekkel. Hogy képes ilyen nyugodt maradni, amikor rajtakapták. Nem értem, már semmit se értek. Főként azt nem értem, hogy Hunter nem tűnik mérgesnek, hanem az ő szemében is látom az elégedettséget. Épp csak nem mosolyog ő is, hanem továbbra is Lorit bámulja. Mintha szemkontaktussal beszélnének, Lori bólint és elvonszolja magával az újdonsült párját messzire tőlünk.

Mi volt ez az egész?

-Cryss, beszélhetnék veled egy percre? - fordul vöröske felé Hunter.

-Persze.

Na álljunk csak meg. Kezdtem azt hinni, hogy ez az egész ellenem irányult és nem is Hunterék ellen. Ha ez a megérzés igaz, akkor azt hiszem valaki nagyon megbánja. „Cryss” és Hunter eltűnnek a szemem elől és ottmaradok a többi részeg tini között.

Emlékfoszlányok #1

Lambeux Memorial #1

Emlék foszlányok

Hali. Most nem egy szokásos részt hoztam hanem egy betekintést a szereplők régebbi életéről és megtudhatjuk, hogyan is ismerkedtek meg. Ez még csak az első emlékfoszlány. Tudom, hogy kevés de amint tudom hozom a további részeket és emlékfoszlányokat felváltva. Remélem tetszik :) 

Premiére réunion

Esős őszi péntek délután volt. Metróval utaztam hazafelé. Mikor a metró jelzője megszólalt, hogy ideje leszállni, felálltam ülőhelyzetemből és az ajtó felé vettem az irányt, a többi utas is követte példámat, hiszen végmegállóhoz értünk. Leszálláskor viszont mindenki különböző irányba indult. Volt, aki másik metróhoz sietett nehogy lekésse a járatot, volt aki a vonatot választotta, ha messzebb lakott. Én a szokásos gyaloglásnál maradtam, nem azért mert sportos vagyok, hanem mert imádok sétálni. Még a zuhogó eső sem állíthat meg. Halványkék esernyőm segített valamennyit a rám zúduló víztömeg elhárításában, de nem száz százalékosan. Hosszú derekamig érő barna hajam csurom víz lett öt perc séta után. Nem törődve ezzel tovább gyalogoltam, még csak arra se volt kedvem, hogy gyorsítsak a tempómon, miáltal hamarabb haza érhetnék. Miután befordultam a már megszokott utcába, aminek a leges legvégén a mi házunk állt, furcsa zajokat hallottam. Mintha verekedtek volna a közelben. Nem is tévedtem olyan nagyot, majdnem a házunkhoz érve észleltem meg a zaj forrását. A lakásunktól nem is olyan messze öt srác egy hatodik fiút szidalmazott. Sok sértő, trágár szavakkal illeték őt, mire a fiú csak szomorúan a falhoz volt kerítve. A bandából négyen nevettek rajta, az ötödik folyton a karórája felé pillantott és mondta barátainak, hogy ideje lenne indulniuk. Körbe is nézett párszor, nehogy valaki észrevegye őket. Én már a ház ajtaja előtt ácsorogtam, esernyőmet elraktam, hogy ne akadályozzon a kulcsom keresésében. Miközben táskámba nyúltam, nem vettem le a szememet egy pillanatra se a srácokról. Sajnos elég hosszú ideig tartott a kulcsom keresése, és ez idő alatt észrevett az ötödik nézelődő szőkésbarna srác. Pár percig egymás szemébe néztünk és fura érzésem támadt. Mintha már ismerném őt, bár ez lehetetlen. Nem szokásom bajkeverőkkel ismerkedni. Hosszas nézelődés után újból megszólalt a szőke, de ezúttal azzal a kifogással, hogy észrevettem őket. Egyből rám néztek mind az öten. Elkezdtem kétségbeesetten keresni a kulcsot, nehogy felém jöjjenek. Úgy tűnt békén is hagynak, mígnem megszólalt ismét a srác:

- És ha hívja a rendőrséget? – tette fel kétségbeesetten a kérdést. Látszott rajta, hogy nagyon aggódik. Bár sejtelmem sincs miért barátkozik akkor ilyen emberekkel. Ha nem tartozik közéjük, és nem szeretné ezt csinálni akkor ne tegye! Sose tartottam ezt jó dolognak, ha valaki nem önmagát adja az életben, akkor azt úgy éli le ahogy másoknak megfelel. Én nem ilyen vagyok, sose akartam ilyen lenni.

- Héj! Te ott! - szólt rám egy fekete hajú srác közülük. Felém indult, a többi pedig követte. Ó jaj! Ennek nem lesz jó vége. Még mindig táskámban kutattam a kulcsért, de nem vettem le a szemem róluk. Mikor már félig megtették a köztünk lévő távolságot, Az eddig falhoz szorított fiú, mivel már senki nem figyelt rá, úgy gondolta kihasználja az alkalmat és elfuthat.   

Sikerrel járt. A fiú elrohant, aminek örülök, csakhogy most én vagyok a célpont. Azon gondolkozva, hogy én is elfutok, hirtelen a kezembe akad a kulcscsomó. Azonnal a zárba helyezem, elfordítom és bemegyek. Magam mögött az ajtót kétszer zárom be. A házból sehonnan nem szűrődik ki fény, amiből arra következtetek, hogy apa még nem ért haza, így csak egymagam vagyok itthon. A ház ajtajánál valószínűleg pedig egy csapat mérges kamasz, akiknek elvettem a játszószerét és ezáltal bosszút akarnak. Gyorsan ledobom magamról a dzsekim, és a holmimat a földre rakom. Átrohanok a nappaliba ahonnan az ablakok pont a ház bejáratára adnak nézetet. A függönyt a kezemmel résnyire széthúzom, hogy észrevétlenül kinézhessek. A banda tagjai a ház előtt vannak, azon gondolkozhatnak, egyedül vagyok e. Egy perc se telik el, és a csendet a házunk csengője töri meg. Te jóságos ég. Ezek be akarnak jönni. Persze, hogy nem nyitom ki. Eltelik újabb egy perc és a csengő ismét megszólal. De amint elhalkul, a fekete hajú srác az ablak felé fordul és hangosan szólal meg.

- Tudjuk, hogy egyedül vagy. Nyisd ki! - az utolsó két szót erősebben ejti ki. Eszem ágában sincs kinyitni. Hogy aztán ki tudja mit akarnak velem csinálni. A szőke fiú megszólal:

- Jön egy kocsi. - kétségbeesett a hangja és sürgető.

A fekete hajú rácsap az ajtóra, száját elhagyja egy szítok és elfutnak. A kocsi leparkol a ház előtt, és kiszáll belőle egy férfi. Hirtelen a bejárati ajtó kinyílik. Én meg hálát adok , hogy apa ilyen jó tud időzíteni.- Szia Blaise! -szól apa a nappali ajtajából. Felé fordulok és öleléssel üdvözlöm. 

- Mi történt? Kik voltak azok a fiúk? Nem esett bajod? - apa kérdéseivel bombáz. Kibontakozom az ölelésből és felnézek rá. Szemén látszik az aggodalom. Mivel csak szótlanul állok és nem válaszolok egyetlen kérdésére sem, megfogja két kezével a vállamat és lassan, óvatosan rázni kezd. Ekkor már a szememből apró könnycseppek hullanak. Apa látja rajtam, hogy nem állok készen a beszélgetésre, így csak magához szorít és csitítani kezd. Elálmosodom, és nemsokkal később elalszom az ölében.

***

Csukva a szemem, mégis érzem a fényt ami az arcomra esik. Lassan kinyitom és a szobámban találom magam. Furcsa. Emlékeim szerint a nappaliban aludtam el. Hogy kerültem ide? A fejemet fogom és újból körülnézek, közben visszaemlékezek és rájövök, apa hozhatott fel ide. Felülök az ágyamon és kinyújtom a lábam. Ásítok és felkelek. Ránézek az órára, még csak fél 8 van. Valószínű, hogy apát még itthon találom. És igazam lett, apa a konyhában sietve reggelizik.
-Szia kicsim, hogy vagy? - kérdezi azonnal ahogy meglát.
-Egész jól.
-Ennek örülök, megyek is mert sietek, később találkozunk, vigyázz magadra – hadarja és már a
kezében van a kocsikulcsa és az ajtó felé indul. Mielőtt kilépne a házból, visszafordul és kérdően néz felém.
-Jól leszek, menj csak – közlöm vele. Apa meg sietve beül az autójába és elhajt.