Emlékfoszlányok #1

Lambeux Memorial #1

Emlék foszlányok

Hali. Most nem egy szokásos részt hoztam hanem egy betekintést a szereplők régebbi életéről és megtudhatjuk, hogyan is ismerkedtek meg. Ez még csak az első emlékfoszlány. Tudom, hogy kevés de amint tudom hozom a további részeket és emlékfoszlányokat felváltva. Remélem tetszik :) 

Premiére réunion

Esős őszi péntek délután volt. Metróval utaztam hazafelé. Mikor a metró jelzője megszólalt, hogy ideje leszállni, felálltam ülőhelyzetemből és az ajtó felé vettem az irányt, a többi utas is követte példámat, hiszen végmegállóhoz értünk. Leszálláskor viszont mindenki különböző irányba indult. Volt, aki másik metróhoz sietett nehogy lekésse a járatot, volt aki a vonatot választotta, ha messzebb lakott. Én a szokásos gyaloglásnál maradtam, nem azért mert sportos vagyok, hanem mert imádok sétálni. Még a zuhogó eső sem állíthat meg. Halványkék esernyőm segített valamennyit a rám zúduló víztömeg elhárításában, de nem száz százalékosan. Hosszú derekamig érő barna hajam csurom víz lett öt perc séta után. Nem törődve ezzel tovább gyalogoltam, még csak arra se volt kedvem, hogy gyorsítsak a tempómon, miáltal hamarabb haza érhetnék. Miután befordultam a már megszokott utcába, aminek a leges legvégén a mi házunk állt, furcsa zajokat hallottam. Mintha verekedtek volna a közelben. Nem is tévedtem olyan nagyot, majdnem a házunkhoz érve észleltem meg a zaj forrását. A lakásunktól nem is olyan messze öt srác egy hatodik fiút szidalmazott. Sok sértő, trágár szavakkal illeték őt, mire a fiú csak szomorúan a falhoz volt kerítve. A bandából négyen nevettek rajta, az ötödik folyton a karórája felé pillantott és mondta barátainak, hogy ideje lenne indulniuk. Körbe is nézett párszor, nehogy valaki észrevegye őket. Én már a ház ajtaja előtt ácsorogtam, esernyőmet elraktam, hogy ne akadályozzon a kulcsom keresésében. Miközben táskámba nyúltam, nem vettem le a szememet egy pillanatra se a srácokról. Sajnos elég hosszú ideig tartott a kulcsom keresése, és ez idő alatt észrevett az ötödik nézelődő szőkésbarna srác. Pár percig egymás szemébe néztünk és fura érzésem támadt. Mintha már ismerném őt, bár ez lehetetlen. Nem szokásom bajkeverőkkel ismerkedni. Hosszas nézelődés után újból megszólalt a szőke, de ezúttal azzal a kifogással, hogy észrevettem őket. Egyből rám néztek mind az öten. Elkezdtem kétségbeesetten keresni a kulcsot, nehogy felém jöjjenek. Úgy tűnt békén is hagynak, mígnem megszólalt ismét a srác:

- És ha hívja a rendőrséget? – tette fel kétségbeesetten a kérdést. Látszott rajta, hogy nagyon aggódik. Bár sejtelmem sincs miért barátkozik akkor ilyen emberekkel. Ha nem tartozik közéjük, és nem szeretné ezt csinálni akkor ne tegye! Sose tartottam ezt jó dolognak, ha valaki nem önmagát adja az életben, akkor azt úgy éli le ahogy másoknak megfelel. Én nem ilyen vagyok, sose akartam ilyen lenni.

- Héj! Te ott! - szólt rám egy fekete hajú srác közülük. Felém indult, a többi pedig követte. Ó jaj! Ennek nem lesz jó vége. Még mindig táskámban kutattam a kulcsért, de nem vettem le a szemem róluk. Mikor már félig megtették a köztünk lévő távolságot, Az eddig falhoz szorított fiú, mivel már senki nem figyelt rá, úgy gondolta kihasználja az alkalmat és elfuthat.   

Sikerrel járt. A fiú elrohant, aminek örülök, csakhogy most én vagyok a célpont. Azon gondolkozva, hogy én is elfutok, hirtelen a kezembe akad a kulcscsomó. Azonnal a zárba helyezem, elfordítom és bemegyek. Magam mögött az ajtót kétszer zárom be. A házból sehonnan nem szűrődik ki fény, amiből arra következtetek, hogy apa még nem ért haza, így csak egymagam vagyok itthon. A ház ajtajánál valószínűleg pedig egy csapat mérges kamasz, akiknek elvettem a játszószerét és ezáltal bosszút akarnak. Gyorsan ledobom magamról a dzsekim, és a holmimat a földre rakom. Átrohanok a nappaliba ahonnan az ablakok pont a ház bejáratára adnak nézetet. A függönyt a kezemmel résnyire széthúzom, hogy észrevétlenül kinézhessek. A banda tagjai a ház előtt vannak, azon gondolkozhatnak, egyedül vagyok e. Egy perc se telik el, és a csendet a házunk csengője töri meg. Te jóságos ég. Ezek be akarnak jönni. Persze, hogy nem nyitom ki. Eltelik újabb egy perc és a csengő ismét megszólal. De amint elhalkul, a fekete hajú srác az ablak felé fordul és hangosan szólal meg.

- Tudjuk, hogy egyedül vagy. Nyisd ki! - az utolsó két szót erősebben ejti ki. Eszem ágában sincs kinyitni. Hogy aztán ki tudja mit akarnak velem csinálni. A szőke fiú megszólal:

- Jön egy kocsi. - kétségbeesett a hangja és sürgető.

A fekete hajú rácsap az ajtóra, száját elhagyja egy szítok és elfutnak. A kocsi leparkol a ház előtt, és kiszáll belőle egy férfi. Hirtelen a bejárati ajtó kinyílik. Én meg hálát adok , hogy apa ilyen jó tud időzíteni.- Szia Blaise! -szól apa a nappali ajtajából. Felé fordulok és öleléssel üdvözlöm. 

- Mi történt? Kik voltak azok a fiúk? Nem esett bajod? - apa kérdéseivel bombáz. Kibontakozom az ölelésből és felnézek rá. Szemén látszik az aggodalom. Mivel csak szótlanul állok és nem válaszolok egyetlen kérdésére sem, megfogja két kezével a vállamat és lassan, óvatosan rázni kezd. Ekkor már a szememből apró könnycseppek hullanak. Apa látja rajtam, hogy nem állok készen a beszélgetésre, így csak magához szorít és csitítani kezd. Elálmosodom, és nemsokkal később elalszom az ölében.

***

Csukva a szemem, mégis érzem a fényt ami az arcomra esik. Lassan kinyitom és a szobámban találom magam. Furcsa. Emlékeim szerint a nappaliban aludtam el. Hogy kerültem ide? A fejemet fogom és újból körülnézek, közben visszaemlékezek és rájövök, apa hozhatott fel ide. Felülök az ágyamon és kinyújtom a lábam. Ásítok és felkelek. Ránézek az órára, még csak fél 8 van. Valószínű, hogy apát még itthon találom. És igazam lett, apa a konyhában sietve reggelizik.
-Szia kicsim, hogy vagy? - kérdezi azonnal ahogy meglát.
-Egész jól.
-Ennek örülök, megyek is mert sietek, később találkozunk, vigyázz magadra – hadarja és már a
kezében van a kocsikulcsa és az ajtó felé indul. Mielőtt kilépne a házból, visszafordul és kérdően néz felém.
-Jól leszek, menj csak – közlöm vele. Apa meg sietve beül az autójába és elhajt.