Chapter 7

Chapter 7

Who is the bad guy?

*Hunter szemszöge*

Ismét elhajtottam a kocsimmal, de ezúttal terveztem, hogy visszajövök. Egész a szállodáig vezető úton azon törtem a fejem, vajon miképpen fog dönteni Blaise. Szeretném ha velem jönne, ugyanakkor nem lehetek önző, hogy kényszerítsem. Hamar elhessegettem ezeket a gondolatokat, és visszaidéztem a reggeli eseményeket.

Arcom akaratlanul is mosolyra húzódott. Amikor én csókoltam meg a terasz ajtajában, megijedtem, hiszen nem tűnt túl őszintének. De mikor ő húzott magához, és nyomta rá ajkait az enyémre, felemelő érzés volt. Úgy éreztem egyenes útra kerültünk és ő is úgy érez ahogy én. De ebben nem lehettem biztos amíg nem tisztázza.

Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg. Előhalásztam a zsebemben lévő elektronikus kütyüt és automatikusan a hívás fogadást nyomtam meg.

- Tessék – szóltam bele.

- Hunter! Végre - szólt bele rég nem látott ismerősöm.

- Devin? - tettem fel a nyilvánvaló kérdést.

- Hol vagy? - hangja kétségbeesett volt.

- Párizsban – hazudtam. Hiszen nem volt kedvem elárulni, hogy épp Blaise visszaszerzésén dolgozom. Lebeszélne róla, amit eszembe se jutott volna megtenni. Végtére is ezért álltam meg La Courtineban, hogy megtudjam érez e valamit irántam a volt barátnőm. Nem tévedtem. Ugyanolyan hatással vagyok rá mint 8 hónappal ezelőtt. És ő is hatással van rám, talán jobban is mint régen, ami megrémiszt.

- Blaise merre van? A közelben? -kérdezte. Meglepett kérdésével. Ilyen jól átlát rajtam? Vagy tud valamit?

- Hogy lenne a közelben? Rég Párizsban vagyok. Ő hol is lakik?

- La Courtineban – válaszolta.

- Jaj igen, ott – tettem a tudatlant.

- Szóval ott vagy Párizsban, egyenesen oda mentél és nem is találkoztál Blaisel – jelentette ki, és várta válaszomat. Nagy sóhaj után tovább hazudtam neki.

- Nem. Nem találkoztam vele

- Érdekes. Akkor kivel beszéltem a reggel? Mert nekem nagyon is Blaisenek tűnt! - mondta immár mérgesebben.

- Várj! Mi? - próbáltam kiszedni belőle, mi is történt de a telefon elnémult. Lerakta.

Nem hiszem el, hogy Blaise nem szólt Devinről. Pedig azt hittem, hogy kezdenek rendbe jönni körülöttünk a dolgok. Tévedtem. Persze én voltam a hibás, még mikor megismertem Blaiset és rávettem legyen a barátnőm, nem lett volna szabad az érzéseivel játszanom. Akkoriban szörnyű ember voltam. Rossz baráti körbe tartoztam és teljesen átformáltak. Nem tudtam önmagam lenni, és ez mind az én saram. Rendbe akartam hozni a dolgokat, de ahhoz előbb el kell nyernem Blaise bizalmát.

A szállodába érve gyorsan össze szedtem a holmimat és bedobáltam a kocsim csomagtartójába.

Közben újra csörögni kezdett a mobilom. Most előbb megnéztem ki keres és mikor láttam Lori nevét a kijelzőn azonnal felvettem.

- Szia, mizujs? - szóltam bele vidáman.

- Hunter! Hol vagy? - Lori kétségbeesett hangja megrémisztett.

- A szállodánál. Most indulok vissza Blaisékhez – válaszoltam aggódva.

- Devin nincs itt

- Hogy érted?

- Elindult La Courtineba

- Micsoda? - nem tudtam uralkodni a hangomon. Mégis mit képzel? Hogy megakadályozhatja a kapcsolatunkat ide jöttével? A düh elöntötte minden porcikámat és lecsapva a telefont, elindultam Blaisehez.

Alig vezettem öt percet, Lori újból hívni kezdett. Kinyomtam. Nem volt kedvem senkivel se beszélni. Csak Blaiset akarom látni, érezni közelségét, és beszívni finom illatát.

15 percembe telt míg elértem úti célomhoz és kopogtattam. Mielőtt kinyitotta nekem az ajtót, nagyot sóhajtottam. Majd megjelent előttem Blaise csodaszép zöldes szemei és lágy barna haja. Nem mozdultam. Vártam a reakcióját.

- Bejössz? - szólalt meg apró mosollyal az arcán. Én nem tudtam mosolyogni. Előbb meg kellet beszélnem vele Devint.

Hamar nyomtam arcára egy puszit,és beléptem a nappaliba. Ő követett és sértődött arccal meredt rám.

- Egyedül vagy? - néztem körül a csendes lakásban.

- Igen, apa későn jön. Mi a baj? - tette fel a kérdést aggódva.

- Beszéltél Devinnel? - tértem a lényegre.

- Jesszusom. Teljesen kiment a fejemből, hogy szóljak – arcáról bűntudat volt leolvasható. Igazat mond, tudom.

- Mit mondott?

- Semmit – sóhajtott, - Csak hogy szóljak neked, hogy hívd vissza.

- Miért nem szóltál? - igyekeztem kedvesen megkérdezni, habár belül dühöngtem.

- Mert megint elcsavartad a fejem – szólt rám durcásan, mire ez a válasz mosolyt csalt az arcomra.

- Neked mit mondott? - kérdezte.

- Ide fog jönni - adtam tudtára. Blaise arca hirtelen elkomorodott és mérgesen nézett vissza rám.

- Minek? - sziszegte dühösen.

 Gondolom, hogy megakadályozzon téged, hogy velem gyere – vontam vállat én is dühösen.

Minden mozdulatát figyeltem, amint leül a kanapéra, és dühösen mered maga elé. Nem is kellet több nekem se, hamar mellette termettem és hátára tettem a kezem.

 Ne haragudj – szóltam.

Blaise értetlen arccal nézett fel rám. Láttam szemeiben, hogy nem érti miért kérek bocsánatot.

- Mert az én hibám – válaszoltam kimondatlan kérdésére. Jobbnak láttam most elmagyarázni neki a dolgokat Devinnel.

Továbbra is választ várt. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és mesélésbe kezdtem.

- Mikor elköltöztetek, Devin megkeresett és megpróbálta megkeseríteni az életemet. Mindent kapcsolatomat tönkre akart tenni és sikerült is, kivéve Lorival. Lori nem beszélt Devinnel, meg se hallgatta. Ő az én oldalamon állt. Azután Devin megtudta, hogy még mindig szeretlek és ide akarok jönni. Nem engedte. Viszont apám azt akarta, hogy menjek Párizsba és álljak munkába. Az legalább elterelné a figyelmemet. Lorival jöttem mert így nem feltételezett Devin semmit, viszont most megtudta, hogy itt vagyok és el akar ide jönni.

Blaise teljesen ledöbbenve meredt rám, meg is értettem. Túl sok volt ez neki, eddig nyugodt élete volt itt La Courtineban, majd jöttem én és ismét felborult minden. Nem tehettem mást. Túl önző vagyok ahhoz, hogy viszontlátás nélkül tovább induljak Párizsba. Túlságosan szeretem Blaiset, és ő még csak nem is sejti mennyire.

Vártam amíg Blaise felfogja az előbbi mesémet. Addig továbbra is a hátán járt a kezem. Fel s le jártattam ujjaimat, amitől a karja és a combja libabőrös lett.

Reakciója mosolygást váltott ki belőlem, ezt pedig ő észrevette.

- Mikor ér ide? - tudakolta.

- Fogalmam sincs, olyan fél óránk maradt még szerintem – a mosolygásomat felváltotta a mogorva tekintet, mikor újból Devin járt a fejemben. Nem. Egyszerűen nem engedhetem, hogy meg akadályozzon.

Blaise sóhaja betöltötte a szobát. Majd maga elé meredt.

- Veled megyek – nézett fel újra rám. A szívem hevesebben kezdett verni, mikor kimondta a két szót. Viszont utána különös érzés fogott el.

- Nem akarlak kötelezni – suttogtam a fülébe.

- Tudom – mondta ugyanolyan halkan.

- Tudok várni még pár napot – sóhajtottam. Igazából nehezemre esett még többet várni mikor így is igent mondott. De szavai tele voltak kétségekkel. Nem akartam, hogy kényszerből jöjjön velem. Azt akartam, hogy önszántából jöjjön, és ne azért mert menekül a volt legjobb barátja elöl.   

- Biztos?

- Rád bármikor várok – szögeztem le egy mosoly kíséretében, majd homlokon csókoltam.

Ebben a kijelentésemben biztos voltam.
Blaise teljesen hozzám bújt, fejét mellkasomba fúrta mint régen. Teljesen megrészegített.

- Köszönöm, hogy itt vagy – zúgta fülembe, miután feljebb mászott. Két kezét nyakam köré fonta és tartottuk a szemkontaktust.

Karjaim automatikusan derekához nyúltak és tartották őt. Óvatosan közelebb húztam és lassan megszüntettem a köztünk lévő távolságot.

Hirtelen a kapucsengő szólalt meg, szinkronban a kutya ugatással. Azonnal felkaptuk a fejünket, majd Blaise kiugrott karjaim közül és mozdulatlanul állt előttem.

- Talán apukád az – próbáltam lenyugtatni kicsit. Bár hangom nem tűnt valami nyugtatónak.

- Neki van kulcsa – suttogta halkan, - és nyitva az ajtó – tette hozz még annál is halkabban.

- Gyere be – kiáltottam a kint várakozó ismeretlen látogatónak, majd gyors mozdulatokkal Blaise mellett kötöttem ki. Megbénultan néztünk az előszoba felé. Ajtó csapódást hallottunk majd megjelent előttünk egy sötét barna hajú, srác.

Nem lehet. Hogy ért ide ilyen hamar? Honnan tudta melyik házban lakik Blaise?

Kérdések halmaza gyülemlett bennem, közben Blaise derekán pihenő kezemmel szorosabban tartottam őt. Éreztem rajta, bármikor kitörhet a sok felgyülemlett érzés miatt.